2014. december 18., csütörtök

Sporttalálkozó



Hetes-Mezőcsokonya sporttalálkozó

December 8-án Mikulás kupa keretében láttuk vendégül a mezőcsokonyai iskola felső tagozatos diákjait. A találkozó leányzóink (Jaksa Tamara, Nagy Verona, Fenyvesi Petra, Dékmár Alexandra, Szücs Barbara) pom-pom bemutatójával kezdődött, majd váltóverseny következett 12 fős felsős vegyes csapatok számára. Diákjaink nagyon ügyesek voltak, hiszen fölényesen nyerték meg ezt a vetélkedést. A szünetben ismét táncbemutató következett, melyet elsős lányink adtak elő. (Papp Lilla, Horváth Eszti, Horváth Nóri, Czenner Kornélia) Ezután kézilabda sportágban mérkőztek meg egymással a fiúk, melynek végén a vendégek örülhettek a győzelemnek.
Úgy gondolom, jól sikerült a rendezvény, a gyerekek jól érezték magukat, a közönség pedig remek hangulatot varázsolt. Tavasszal Mezőcsokonyán ismét találkozunk.

2014. december 14., vasárnap

Karácsonyi meghívó




Meghívó
Szeretettel várjuk Önöket 2014. december 18-án, 17 órakor a hetesi Sportcsarnokban tartandó Falukarácsonyi ünnepségünkre.

2014. december 10., szerda

szombaton iskolánkban nem lesz tanítás



Tisztelt Szülők!

Az alábbi fontos tudnivalókról szeretném tájékoztatni Önöket:

2014. december 13-án, szombaton iskolánkban nem lesz tanítás.

A Falukarácsonyi ünnepség 2014. december 18-án, csütörtökön lesz 17 órai kezdettel a sportcsarnokban. Ezen a napon a gyerekeknek 13 órára kell jönniük iskolába. A somogysárdi, újvárfalvai, csombárdi, kaposvári és jutai tanulók menetrendszerinti autóbusszal tudnak megérkezni erre az időpontra. Somogyfajszra és Pusztakovácsiba az iskolabusz elmegy a tanulókért.
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2014. december 19. Ezen a napon csak 13 óráig lesz tanítás. A somogyfajszi és pusztakovácsi gyerekeket az iskolabusz hazaszállítja, a többi vidéki tanuló menetrendszerinti autóbusszal fog hazamenni.
A szünet utáni első tanítási nap 2015. január 5., hétfő.
A fenti napokon (amikor nem lesz tanítás) a gyermekek felügyeletéről gondoskodunk, aki igényli írásban jelezze.
Tisztelettel:
Jakab József
        intézményvezető

Hetes, 2014. december 10.