2015. december 10., csütörtök

Színház



Színházban voltunk
         Iskolásaink a héten színházban voltak. A kisebbek a Szivárvány Kultúrpalotában tekintették meg a Jancsi és Juliska című darabot. A 7-8. osztályosok pedig a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát tekintették meg a Csiky Gergely Színházban. Mindkét társaságnak nagyon tetszett a számukra kiválasztott darab, jól érezték magukat.


Halloween



Beszámoló a Halloween - programról
Intézményünkben november 2-6 között az eredetileg pogány-kelta hagyományt felidéző Halloween - napokat szerveztünk. Ennek keretében november 5-én, a reggeli sorakozónál iskolánk tanulói a 7. osztályosok előadásában meghallgatták a töklámpás történetét, illusztrálásképpen különlegesen kifaragott töklámpásokat láthattak a kivetítőn.  Még aznap délután a napközi keretében minden osztály kifaragta a másnapi kiállításra a „tökeit”.
November 6-án reggel az iskolai sorakozónál a hetedikesek előadták a Halloween kialakulásának történetét és felelevenítették a különböző országok ezzel kapcsolatos jelenlegi szokásait is. Közben a kivetítőn érdekes, ötletes jelmezeket láthattunk. Az előző nap elkészített töklámpásokat kiállítottuk az iskola aulájában. 13:00 órakor elkezdődött a jelmezes felvonulás, melynek nagy sikere volt. Utána a zsűri értékelte a produkciókat, - jelmezeket és tököket is - . Mind a két versenyt a 7. osztály nyerte!
A programok közben majszolgathattuk a sült tököket és a Szülői Tanács által a büfében árult finomságokat is. A nagysikerű program táncházzal zárult.
Dr. Albertné Vancsura Andrea

2015. december 3., csütörtök

Mese-játék vetélkedő



Beszámoló
Mese-Játék vetélkedő
Szenna
2015. november 23-án a szennai Fekete László Általános Iskola által rendezett Mese-Játék vetélkedőn vett részt iskolánk csapata.
A versenyre 3.4.5. osztályos tanulókból álló 4 fős csapatok jelentkezhettek. Hetekkel előtte készültünk: megismertünk somogyi népmeséket és mondákat, illusztrációkat készítettünk mesékhez és egy választott mese dramatizálása volt a feladat. A felkészülés sok örömöt, a verseny nagy-nagy izgalmat jelentett számunkra.
Nagyon boldogok voltunk, hogy a mezőny legifjabb csapataként az előkelő 2. helyen végeztünk.
A csapat lelkes tagjai: Haris Máté Dominik (3. osztály)
                                    Osztopáni Anna (3. osztály)
                                    Papp Levente (3. osztály)
                                    Szalaki Dominik Attila (3. osztály)
Felkészítő tanáruk: Kissné Lang Mária tanító néni
Gratulálunk Hírös Hetös Csapatának!