2014. november 24., hétfő

Állatsimogató







ÁLLATSIMOGATÓ

2014. november 20-án „kisállat simogató” rendezvényt szerveztünk diákjainknak. A vállalkozó kedvű tanulóink házi kedvenceiket mutatták meg társaiknak. Érkezett többek között aranyhal, cica, hörcsög, tengeri malac. Többen sajnálták, hogy kutyájukat nem hozhatták magukkal, de így is egy jól sikerült programot tudtunk szervezni.
                                                                                                                                  DÖK














2014. október 19., vasárnap

Deseda



Az alsó tagozat látogatása a Fekete István Látogatóközpontban

2014. október 9-én, egy verőfényes őszi napon, 25 alsós gyerekkel és 5 pedagógussal ellátogattunk a Desedára a szeptemberben megnyílt Fekete István Látogatóközpontba. Egy tárlatvezető segítségével a tanulók megtekinthették a Deseda változatos állat- és növényvilágát. Érdekes interaktív eszközök segítségével ismerhették meg a tanulók az erdő, a vizek, vízpartok világát. A kiállítás megtekintése után egy izgalmas, élménydús sétahajókázáson vettünk részt.











2014. október 14., kedd

felhívás



Felhívás:


2014. október 18-án, szombaton munkanap van, de ezen a napon iskolánkban nem lesz tanítás. Kérem a kedves szülőket, hogy az osztályfőnöknél szíveskedjenek jelezni, ha nem tudják gyermekük felügyeletét megoldani.

Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap: 2014. október 22.,szerda. A szünet utáni első tanítási nap 2014. november 3., hétfő.

                                                                                                            

                                                                                                                       Jakab József
                                                                                                                   intézményvezető

2014. október 13., hétfő

Gyaloglás



Gyalogló nap


2014. október 10-én, pénteken a „Világ Gyalogló Nap” alkalmából túrázni volt iskolánk a Hetesi halastónál. 54 tanuló és öt nevelő vett részt a rendezvényen, ahol körülbelül 7 km hosszú útvonalat teljesítettünk. Útközben megtekintettük a Vikár Béla Emlékházat.
Akik még nem jártak ott, rácsodálkoztak a házban található régi eszközökre, dokumentumokra.
A halastó és környéke látványában is nagyon szép, emellett hasznos tevékenységet is végeztünk, hiszen túránk során összegyűjtöttük a tó környékén a hulladékot. Erdőn, mezőn, hidakon keresztül vezetett az utunk. A tempót úgy igazítottuk, hogy az alsósok is végig tudtak velünk jönni. (Elsősöket nem vittük magunkkal, nekik még hosszú lett volna a táv.)

2014. október 11., szombat

MDSZ sportnap



MDSZ sportnap

Intézményünk 2014. október 3-án, a Magyar Diáksport Napja alkalmából sportdélutánt rendezett az intézmény tanuló és dolgozói számára.
Az esemény 15 perces bemelegítéssel kezdődött, majd a 2014 méter lefutása következett.
A távot mindenki sikeresen teljesítette, ki rövidebb, ki hosszabb idő alatt.
A futás után résztvevők levonultak a tornaterembe, ahol kötélhúzással folytatódott a program. Először az alsó tagozatosok, majd a felsős osztályok mérték össze erejüket. Sajnos időközben eleredt az eső, így a tervezettekkel ellentétben a tornateremben folytattuk a sportdélutánt.
Forgószínpad szerűen célba dobás, célba rúgás, kosárra dobás, dekázó verseny szerveztünk. Ezekben a játékokban is mindenki aktívan részt vett.
A pihentető feladatok után talán a legnépszerűbb játék következett: „Szabadulj a labdától!” Ebben a feladatban kicsik és nagyok együtt játszottak, a látottak alapján nagyon élvezték.
Befejezésül váltóversenyt rendeztünk, vegyes csapatokkal, mely szintén nagy sikert aratott.
Úgy gondolom egy jól sikerült rendezvényen vagyunk túl, melyen az intézmény aznapi hiányzóin kívül minden gyermek részt vett! Sajnos az időjárás miatt nem tudtunk olyan változatos tevékenységeket kitalálni, mint az elmúlt tanévben, de így is mindenki jól érezte magát.

                   
                                                                                         Czebei Gyula

2014. szeptember 23., kedd

Diákgyűlés

2014 szeptember 16-án diákgyűlést tartottunk, melynek fő célja, hogy a diákok megválasszák az iskola küldöttét a diákparlamentbe. Jaksa Tamara 6. osztályos tanulóra esett a választás. Ezúton is gratulálunk neki! Emellett a diákok feltehették kérdéseiket az igazgató úrnak, melyeket ő azonnal megválaszolt.

2014. május 8., csütörtök

Diákjaink eredményei



Büki Virág 8. osztályos tanuló részt vett az alapműveleti matematika verseny körzeti fordulóján, 2. helyezést ért el.
Keszthelyen április 12-én Volley 2020 röplabdatorna volt, a fiúk 2 helyezést, a lányok 4. helyezést értek el.
Iskolánkban április 15-én Népdaléneklő verseny volt melyen a somogysárdi tagiskola tanulói is részt vettek, eredmények: első helyezést ért el Hetesről Bézsenyi Dominik 5. osztályos, Varga Kristóf 7. osztályos, Csontos Alexa, Nagy Verona, Szűcs Barbara 6. osztályos tanuló, Somogysárdról Zóka Mercédesz 3. osztályos tanuló. Második helyezést ért el Hetesről Papp Fruzsina 5. osztályos tanuló Somogysárdról: Orsós Mónika 2. osztályos, Orsós József 4. osztályos tanuló, harmadik helyezést ért el Hetesről Osztopáni Anna, Szalaki Dominik, Papp Levente első osztályos tanulók, Somogysárdról: Herman Beatrix és Balogh Dzsenifer 1. osztályos tanulók.
Április 16-án, Mezőcsokonyán került megrendezésre a Nyuszi-kupa sportverseny, amelyen alsó tagozatos tanulóink vettek részt.

2014. április 28., hétfő

Szavalóverseny



SZAVALÓVERSENY EREDMÉNYEK:
Somogysárd 2014. 04.11.

1.OSZTÁLY:
I. HELYEZÉS: FARKAS LIZA
II.HELYEZÉS: PAPP LEVENTE
III.HELYEZÉS: HERMAN BEATRIX
IV.HELYEZÉS: ORSÓS ERIKA

2.OSZTÁLY:
I.HELYEZÉS: CZENNER VALENTINA
II.HELYEZÉS: HERMAN BERNADETT
III.HELYEZÉS: BUDAI ZOLTÁN
IV.HELYEZÉS: FINTA BOGLÁRKA

3.OSZTÁLY:
I.HELYEZÉS: ZÓKA MERCÉDESZ
II.HELYEZÉS: NAGY STELLA
III.HELYEZÉS: SZLIFKA ALEXA
IV.HELYEZÉS: BULÁZKÓ SZILÁRD

4.OSZTÁLY.
I.HELYEZÉS: ZALIVADNIJ KITTI
II.HELYEZÉS: NIKOLICS KÁRMEN
III.HELYEZÉS: TÓTH LUCA
IV.HELYEZÉS: KOLLÁR PÉTER

Noszlopy-napok



NOSZLOPY-NAPOK EREDMÉNYEI:
RAJZPÁLYÁZAT HELYEZETTJEI:
 FARKAS LIZA  1.o.         BALLÉR ZSÓFI                1.o.   ORSÓS MÓNIKA  2.o.
BÜKI TIBOR     3.o.         HERMAN BERNADETT 2.o.    OSZTOPÁNI ANNA
HARIS MÍRA  1.o.           GYÖRFI DIA
Minden résztvevő kapott egy ceruzát. A díjazottak jutalma oklevél és egy doboz tempera.
SPORTVERSENY : A HETESI CSAPAT nyert.
Mindkét iskolából 12+1 fős csapat vett részt a versenyben. A tanulók egy zacskó ropogtatnivalót kaptak.
SZÉPÍRÓ VERSENY:
1.o. Osztopáni Anna 1.hely Haris Míra  2.h.
Ballér Zsófi 3.hely  2.o. Czenner Kornélia 1.hely  Herman Bernadett 2.hely  Orsós Mónika 3.hely
3.o. Szlifka Alexa 1.hely  Bulátkó Szilárd 2.hely  Büki Tibor 3.hely Nagy Stella 4.hely
4.o. Szalai Dávid 1.hely  Nikolics Kármen 2.hely  Szalai Éva 3.hely
A szünetben chipset és üdítőt kaptak a résztvevők. Összesen 28 tanuló vett részt a versenyen.

2014. április 7., hétfő

Röplabdaverseny és angol nyelvű drámaverseny


MÁRCIUS: Kaposváron a Kodály Zoltán Általános Iskolában részt vettek tanulóink a röplabda versenyen, a fiúk 1. helyezést, a lányok 2. helyezést értek el.


ÁPRILIS: Mezőcsokonyán Mad day angol nyelvű drámaverseny volt, az 5. osztályosok saját jelenettel készültek, gyerekdalok a középkorból, Londonból, 1630 körül. (zene, tánc, mozgás, ének)