2015. december 13., vasárnap
2015. december 10., csütörtök
Színház
Színházban
voltunk
Iskolásaink a héten színházban voltak.
A kisebbek a Szivárvány Kultúrpalotában tekintették meg a Jancsi és Juliska
című darabot. A 7-8. osztályosok pedig a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát
tekintették meg a Csiky Gergely Színházban. Mindkét társaságnak nagyon tetszett
a számukra kiválasztott darab, jól érezték magukat.
Halloween
Beszámoló
a Halloween - programról
Intézményünkben november 2-6
között az eredetileg pogány-kelta hagyományt felidéző Halloween - napokat
szerveztünk. Ennek keretében november 5-én, a reggeli sorakozónál iskolánk
tanulói a 7. osztályosok előadásában meghallgatták a töklámpás történetét,
illusztrálásképpen különlegesen kifaragott töklámpásokat láthattak a
kivetítőn. Még aznap délután a napközi keretében
minden osztály kifaragta a másnapi kiállításra a „tökeit”.
November 6-án reggel az iskolai
sorakozónál a hetedikesek előadták a Halloween kialakulásának történetét és
felelevenítették a különböző országok ezzel kapcsolatos jelenlegi szokásait is.
Közben a kivetítőn érdekes, ötletes jelmezeket láthattunk. Az előző nap
elkészített töklámpásokat kiállítottuk az iskola aulájában. 13:00 órakor
elkezdődött a jelmezes felvonulás, melynek nagy sikere volt. Utána a zsűri
értékelte a produkciókat, - jelmezeket és tököket is - . Mind a két versenyt a
7. osztály nyerte!
A programok közben
majszolgathattuk a sült tököket és a Szülői Tanács által a büfében árult
finomságokat is. A nagysikerű program táncházzal zárult.
Dr. Albertné Vancsura
Andrea
2015. december 3., csütörtök
Mese-játék vetélkedő
Beszámoló
Mese-Játék
vetélkedő
Szenna
2015. november 23-án a szennai
Fekete László Általános Iskola által rendezett Mese-Játék vetélkedőn vett részt
iskolánk csapata.
A versenyre 3.4.5. osztályos
tanulókból álló 4 fős csapatok jelentkezhettek. Hetekkel előtte készültünk:
megismertünk somogyi népmeséket és mondákat, illusztrációkat készítettünk
mesékhez és egy választott mese dramatizálása volt a feladat. A felkészülés sok
örömöt, a verseny nagy-nagy izgalmat jelentett számunkra.
Nagyon boldogok voltunk, hogy a
mezőny legifjabb csapataként az előkelő 2. helyen végeztünk.
A csapat lelkes tagjai: Haris Máté Dominik (3. osztály)
Osztopáni Anna (3. osztály)
Papp Levente (3. osztály)
Felkészítő tanáruk: Kissné Lang Mária tanító néni
Gratulálunk Hírös Hetös Csapatának!
2015. november 13., péntek
Továbbtanulási tájékoztató
Tisztelt Nyolcadik Osztályos Szülők!
Megjelent a továbbtanulási tájékoztató, de az idén csak fájl formátumban és
nem nyomtatva kaptuk meg. A dokumentum menüpontban megtalálható, akár le is
tölthetik onnét!
Kérem tanulmányozzák, ha kérdésük van, forduljanak Pintér Miklós
osztályfőnökhöz!
Jakab József
intézményvezető
2015. szeptember 25., péntek
Papírgyűjtés
Tisztelt Szülők, kedves gyerekek!
Ezúton is értesítünk mindenkit, hogy
ebben a tanévben is szervezünk papírgyűjtést, a DÖK keretein belül. Az
összegyűjtött papírt október végéig lehet behozni az iskolához. A korábbi
évekkel ellentétben, most a mérés és tárolás az intézmény melletti szolgálati
lakásban lesz, így aki, reményeink szerint nagyobb mennyiséget hoz, oda kell,
szállítsa.
A gyűjtés során ismét versenyt hírdetünk. A legjobb helyezést
elért alsós-felsős osztály, valamint egyéniben az 1-3. legtöbb papírt gyűjtő
diák értékes jutalmat kap!
Fontos lenne minél nagyobb mennyiségű papír összegyűjtése,
hisz az ebből kapott pénzt a gyerekek kirándulására szeretnénk felhasználni.
Üdvözlettel:
Czebei Gyula
DÖK segítő pedagógus
2015. szeptember 4., péntek
Erzsébet-tábor
Erzsébet-tábor
Az idén 50 gyermek táboroztatására nyílt lehetőségünk Zánkán,
július 4-10 közötti időszakban. 46
gyermek és 5 pedagógus (Laczó Zita, Szalma Diána, Gartner Andrea, Kozári-Vétek
Krisztina, Czebei Gyula) vett részt a táborozáson.
Maga a tábor mind méreteiben, mint felszereltségében sokkal
nagyobb volt, mint tavaly Balatonberényben, ez több lehetőséget adott a
szabadidős tevékenységekre, ugyanakkor sokkal nagyobb szervezettséget,
odafigyelést, fegyelmet követelt a pedagógusoktól és gyerekektől egyaránt.
Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket, így a legfőbb
program a strandolás volt, de emellett részt vettünk sok, a szervezők által
biztosított versenyen, vetélkedőn, egyéb rendezvényen. Az előbbieken remekül
szerepeltek diákjaink, hisz szinte mindegyik versenyen, vetélkedőn dobogós
helyezést értünk el: „Ki, mit tud” vetélkedőn, Utca zenészeink (Nagy Verona,
Szücs Barbara, Csontos Alexa, Kozma Kincső) 1., Dobosaink (Hermann Elizabet,
Tönköl Vencel, Nagy Stella) 2. helyezést értek el. Az Erzsébet-vetélkedőn ugyancsak
1. helyezést szereztünk. Vizi vetélkedőn egyik csapatunk 1., a másik 3.
helyezést ért el.
A tábori olimpián taroltunk, hiszen atlétikában minden
versenyszámot mi nyertünk: távolugrásban, kislabda hajításban, és 4x100 m
váltóban is első helyezettek lettünk.
A sportversenyeken egyéniben kiemelkedően szerepelt Bacsi Ricsi és Szabó Máté.
Ezen kívül voltunk éjszakai bátorságpróbán,
rajzfoglalkozáson, táncházban, koncerten, ügyességi vetélkedőn.
A gyerekeink magatartásával sem volt különösebb probléma,
eltekintve a tűzjelző beindításától, de ez is 3 fő csínytevése volt.
Összefoglalva, úgy vélem mindenki jól érezte magát, mindenki
talált számára megfelelő programot, és nem utolsó sorban balesetmentesen tudtuk
eltölteni a hetet.
Czebei
Gyula
2015. augusztus 26., szerda
2015. június 7., vasárnap
2015. június 6., szombat
Gyereknap
Gyermeknap
2015. május 29.-én tartotta
iskolánk és a Mesevár Óvoda közös gyermeknapi rendezvényét. Tanulóink játszóházban, lovagi játékokon,
ugrálóvárban és trambulinon szórakozhattak.
A délelőtt folyamán két tanító néni csillámtetoválást és
arcfestést készített az érdeklődőknek, illetve lufihajtogatás is tartozott a programok közé. Az alsó tagozatosok és az óvodások vidám
zenés összeállítást tekintettek meg a Kiskondás együttes előadásában. Ebédidőben a szülői munkaközösség finom
jégkrémmel és üdítőitallal vendégelte meg a
gyerekeket.
A rendezvényt Hetes község
Önkormányzata, az Önfeledt Gyermekmosolyért Közalapítvány, és az intézmény Szülői Tanácsa támogatta.
Segítségüket ezúton is köszönjük.
2015. április 29., szerda
Versmondó, rajzpályázat
Versmondó verseny és
rajzpályázat
2015. április 13.-án a Költészet Napja alkalmából versmondó
versenyt és rajzpályázatot hirdettünk az alsó tagozatosok számára. Tanulóink sok szép verssel és rajzzal
készültek erre az alkalomra.
Eredményeik:
Versmondó verseny:
I. korcsoport:
I. helyezett: Papp Levente 2. oszt.
Szalaki Dominik 2. oszt.
II.
helyezett:
Haris Máté 2. oszt.
III. helyezett: Osztopáni Anna 2. oszt.
II. korcsoport:
I. helyezett: Nagy Stella 4. oszt.
II. helyezett: Czenner Kornélia 3. oszt.
III. helyezett: Nemes Zsolt 4. oszt.
Rajzpályázat:
I. helyezett: Bársony Péter 4. oszt.
III. helyezett: Papp Levente 2. oszt.
Köszönjük a munkájukat, és eredményeikhez gratulálunk!
HORGÁSZNAP
HORGÁSZNAP
Áprilisban a helyi Egyesület, Pavelka Béla vezetésével
horgásznapot szervezett iskolánk tanulói számára. A rendezvényen 23 tanulónk
vett részt.
Bevezetésként egy ismertetőt hallhattunk a helyi tóról, majd
különböző horgász technikák bemutatása következett. Ezután a harcsázás pár
fortélyát ismerhettük meg, majd elkezdődött a mindenki által nagyon várt, igazi
horgászat.
A kezdeti snecik után már nagyobb halak is horogra akadtak,
Bacsi Ricsi, Fekete Patrik és Gyula bácsi is szép pontyot, pontyokat akasztott.
Ebéddel is készültek számunkra a helyiek, így aztán végképp
jó hangulatban telt a nap.
Ezúton is köszönjük a lehetőséget a szervezőknek, elsősorban
Pavelka Bélának. Reméljük, jövőre újra találkozunk egy ilyen rendezvényen!
2015. március 26., csütörtök
Tájékoztatás
TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt
Szülők és Támogatók!
Tájékoztatjuk
Önöket, hogy 2015-ben az Önfeledt Gyermekmosolyért Közalapítvány nem tudja
fogadni a SZJA 1 %-os felajánlását. Adminisztrációs hiba miatt egy évre a NAV
kizárta az alapítványt ebből a lehetőségből. Köszönjük az eddigi támogatásukat,
amelyre a jövő évtől újra számítunk!
Hetes, 2015.03.25.
Jakab József
kuratóriumi elnök
2015. március 20., péntek
Tájékoztató
Tájékoztató
a hit-és erkölcstan oktatásról
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy a 2015/2016. tanévben a
hetesi Somssich Imre Általános Iskolában a következő felekezetek tartanak
hit-és erkölcstan oktatást:
Magyar Katolikus Egyház
Képviselője: Portik József plébános Címe: 7432 Hetes, Ady Endre u. 23.
Hitoktató: Horváth Bálint hitoktató
Magyarországi
Református Egyház
Képviselője: Kutasiné Molnár Boglárka református lelkész Címe: Kaposmérő, Hunyadi u.
Önöknek a beiratkozáskor kell nyilatkozni, hogy melyik hit-és
erkölcstan oktatást választják.
Hetes, 2015. március 19.
Iskolavezetés
Beiratkozás
Értesítés
Értesítjük a kedves szülőket,
hogy a hetesi Somssich Imre Általános
Iskola titkárságán a 2015/2016-os tanévben leendő első osztályos gyermekek beiratkozásának ideje a következőképpen
alakul:
·
2015. április 16. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között
· 2015. április 17. (péntek) 8.00-18.00 óra között
A
beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
· A
gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított lakcímet
igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
· Óvodai
szakvélemény
· Születési
anyakönyvi kivonat
Jakab
József
intézményvezető
Hetes, 2015. március 11.
2015. február 26., csütörtök
Alapítványi Est Hetesen
Alapítványi Est Hetesen
Az Önfeledt Gyermekmosolyért
Közalapítvány 2015. február 14-én, Valentin napon tartotta ez évi Alapítványi
Estjét a hetesi tornateremben.
A rendezvény színvonalas műsorral
kezdődött. Fellépett Fándly Csaba színművész, a Somogy Táncegyüttes
kamaracsoportja, iskolánk furulya szakköre. Intézményünk tanára Bradánovicsné
Csere Ildikó és informatikusunk Fekete József zongorajátékkal, volt
tanítványunk Nagy Evelin furulyával szórakoztatta a közönséget.
A vendégeket Török Tiborné polgármester
üdvözölte, majd Jakab József intézményvezető, a kuratórium elnöke szólt az
alapítvány céljairól, tevékenységéről.
Az est fővédnöke a Kapos Ternero
Kft. volt.
A műsor után vacsora várta a
vendégeket, majd kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság, a megjelentek Bakai
Péter retro discojára táncolhattak. Az Estet zenés játék és tombolasorsolás
színesítette.
A rendezvény bevétele, valamint a
támogatók adományai a következő évben a hetesi iskolások és óvodások életét,
tanulását, szabadidős tevékenységét teszik könnyebbé
Anyagi
támogatások:
Kapos
Ternero Kft. Hetes 100.000 Ft
Laczó
Bálint Hetes
70.000 Ft
Hetes
Község Önkormányzata Hetes 50.000 Ft
Major
Péter Budapest 25.000 Ft
Vikár
Béla Termelőszövetkezet Hetes 20.000 Ft + fuvar
LisaEsther
Kft. Kaposvár 20.000 Ft
KVIKSZ
Kft. Kaposvár 20.000 Ft
Gärtner
Andrea Hetes 20.000 Ft
Jakab
József Kaposvár 20.000 Ft
Stúdió-Didakt
Kft Balatonszárszó 15.000 Ft
BLT
AutoTech Kft. Kaposvár 10.000 Ft
Dr.
Révfalvi és Társa Bt. Kaposvár 10.000 Ft
Tóth
Gyula Somogysárd 10.000 Ft
Büki
Tibor Somogysárd 10.000 Ft
Somogy
Kéményseprő Kft. Kaposvár 5.000 Ft
Várföldi
Attila Hetes 5.000 Ft
Horváth
Mária Hetes 5.000 Ft
Névtelen
felajánló 10.000 Ft
Névtelen
felajánló
5.000 Ft
Gál
Ramóna 4.000 Ft
Kelemen
Csaba Justina
Cukrászda sütemény
Balogh
László Kaposvár képkeretezés
Présel
József Csombárd rendezvények erősítése
Zselic
TV Kaposmérő képújság hirdetés
Tombola
felajánlások:
Szászné
Hajdú Katalin Várda festmény
Bene
János Kaposvár festmény
Bakai
Tamás Hetes
Baksa
János Somogysárd
Bódog
Csaba Dombóvár
Dr.
Albertné Vancsura Andrea Mezőcsokonya
Famili Tamási
Fándly
Csaba színművész Kaposvár
Fino-Food
Kft. Kaposvár
Gyöngyösi
Miklós Siófok
Győrfi
Norbertné Csombárd
Haris
Jenő Hetes
Horváth
Anikó Hetes
Horváth
Mária Hetes
Illés
Szilvia Hetes
Kapos-Coop Zrt. Kaposvár
Kétszeri
László Andocs
Király
Fivérek Marcali
Kiss
Virág Anita Hetes
Kissné
Lang Mária Hetes
Kollár
Károly Somogysárd
Komócsin
Balázs Andocs
Kurjancsek
Zoltán Hetes
Laczó
Zita Hetes
Laczóné
Tóth Anett Hetes
Milinte
Anikó Somogyfajsz
Molnár
Tünde Kaposvár
Nagy
Vivien Hetes
Nemesné
Dobó Tünde Somogyfajsz
Oláh
Gumiszerviz Kft. Kaposvár
Olajcsepp
Kft. Hetes
Oros
Gumiszerviz Juta
Pappné
Csapó Szilvia Hetes
Pavelka
Béla Hetes
Pisákné
Nagy Nikolett Hetes
Planár
Kft. Kaposvár
QLR
PC-bontó Kaposvár
Sándor
Tiborné Hetes
Szabó
Lászlóné Csombárd
Szabó
Zsuzsanna Kaposvár
Szalaki-Kántor
Krisztina Hetes
Tánczos
Tibor Hetes
Tarr
Zoltán (csavarbolt) Kaposvár
Tarr
Zsolt Juta
Tóth
Zoltán Hetes
Tüskevár
Patika Kaposvár
Vajda
Henriett Hetes
Vikár
Béla Horgászegyesület Hetes
Kleopátra
fodrászat Hetes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)